Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Hírek

Víz világnapja, Happy-hét és Újrahasznosítás világnapja a Hétszínvirág Óvodában

2025. március 17 és 21. között izgalmakkal teli programokkal készültünk a gyermekeknek, hiszen március 18-a az Újrahasznosítás világnapja, március 22-e a Víz világnapja és ezen a héten a vízfogyasztás népszerűsítésére szóló Happy-héthez is csatlakoztunk.

Egész héten a fő témánk a víz volt, ehhez kapcsolódóan rendeztük be a Hétszínvirág vízesést, a saját tengerünket és vízi folyosónkat, melyekbe különféle állatokat költöztettünk, természetesen újrafelhasznált anyagokból, melyeket a gyermekekkel közösen készítettünk. Csütörtökre udvari vetélkedőket szerveztünk a gyermekeknek, főként vízi akadályversenyekkel, horgászattal, ügyességi feladatokkal. A feladatok elvégzéséért pecsétet gyűjthettek, mely mindig plusz izgalmat jelent számukra.

A Happy-hét kapcsán csatlakoztunk a rekordkísérlethez is, így 2025. március 21-én 12 órakor 120 gyermek és 21 felnőtt egyszerre emelte poharát, majd ivott vizet az udvaron kijelölt helyen, ezzel is felhívva mindenki figyelmét arra, hogy fontos a folyamatos hidratálás a szellemi és fizikai egészség megőrzéséhez.

Élményekben, ismeretekben gazdag hetet tudhatunk magunk mögött, és már készülünk is a Föld napjára!

1742819570110img_20250319_163351img_20250319_163355174281909848417428190984931742819067375174281906740117428190673611742819570118174281957010217428195701261742819098474

Vissza